Szerkesztővita:Dhorvath

A BringaWiki wikiből

Tartalomjegyzék

Pályakerékpár

Szia!

Annyira tetszik, amit a pályakerékpáros cikkben csinálunk. Szépen bővülnek a fejezetek, lassan már szét kéne bontani, hogy kezelhető maradjon. Először arra gondoltam, hogy át kéne nevezni a lapot A pályakerékpár szabályai címre hogy egyben maradjon a szabályzat, és a pályakerékpár lapon csak rövidebben ismertetni a szokásos versenytípusokat. Ezen kívül lehet külön cikkeket létrehozni azoknak a fajtáknak, amikről részletesebben akarunk írni, tehát lesz külön keirin, madison, scratch stb. lapunk. De lehet, hogy ezeket célszerűbb lenne inkább a Wikipédián létrehozni, és csak linkeket betenni, ahova célszerű.

Engedélyezed, hogy azokat a szövegeket, amiket a pályakerékpár lapra eddig írtál, a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc feltételei szerint lehessen használni? (Azért kérdezem, hogy ha egy szövegrészletet át szeretnék másolni, akkor senki ne köthessen bele. Ha nem járulsz hozzá, úgy kicsit bonyolultabb a helyzet, akkor sokkal óvatosabban tudom csak használni, amit írtál.)

Üdv, FBöbe 2009. augusztus 24., 22:18 (UTC)


Ne hülyéskedj, azt csinálsz vele amit akarsz. Nagyon köszönöm az eddigi beleszerkesztéseidet is, ha összefutunk a Millin, majd meghívlak egy jaffára :) Tőlem bármilyen licenc nélkül is használhatja bárki(kivéve NUSI, mert nekik ezt hivatalból rég meg kellett volna csinálni), azért írogatom, hogy megismerjük és népszerűsítsük a sportot. Igen, a szétbontásra én is gondoltam, de csak a keirinhez terveztem egy ennél részletesebb leírást a japán szabályokkal, történettel. Bár az egész csak rövid ismertetőknek indult, viszont tényleg kezd eléggé terebélyesedni. Ahogy jónak látod. De ha csinálsz is wikipediás szócikkeket, azért szeretném, ha itt is megmaradnának. Én még mindig béna vagyok. Ha begépelem szövegszerkesztőbe, csinálnál nekem táblázatot a stéherhez? A motorosok szabálytalanságairól, meg a rájuk kiróható büntetésekről. Dhorvath

Persze, megcsinálom a táblázatokat (sajnos a táblázatok kódja elég bonyolult, a fejlesztők régóta tervezik az egyszerűsítését, de nem hiszem, hogy belátható időn belül megoldanák).

Szerintem akkor a végleges megoldás az lesz, hogy itt is lesz cikk, meg a Wikipédián is, és kereszthivatkozzuk őket. Úgyis eltérő stílusban kell írni ide meg oda, ez csökkenti a redundancia káros hatásait.

A hozzászólásaidat a vitalapokon négy hullámvonallal (~~~~, vagy a szerkesztődoboz fölötti kis képecskék közül az utolsó előtti) tudod aláírni. Ez be fogja helyettesíteni a neved és a dátumot mentéskor.

Szia, FBöbe 2009. augusztus 25., 08:27 (UTC)


Itt vannak, amiről szeretnék táblázatot(open office formátum + pdf, ha az előző nem jelenik meg nálad rendesen):

http://dhorvath.freeweb.hu/bringawiki/steher_tablazat.odt

http://dhorvath.freeweb.hu/bringawiki/steher_tablazat.pdf


http://dhorvath.freeweb.hu/bringawiki/steher_tablazat1.odt

http://dhorvath.freeweb.hu/bringawiki/steher_tablazat1.pdf

Szerintem az nem baj, ha a wikipedian is meglesznek ezek a dolgok, mert az itteni elég bizonytalan felület. Peet jóindulatán múlik, meddig fog működni.

Köszönöm szépen --Dhorvath 2009. augusztus 25., 17:52 (UTC)

Linuxos vagyok, az ooffice formátumait is tudom használni. Itt a táblázat:

Büntetés Zászló Megjelölés
Figyelmeztetés Zöld A
500 font Zöld és Sárga B
750 font és 15 nap eltiltás Sárga C
1000 font és 1-3 hónap eltiltás Vörös D
Figyelmeztetés 1. 2. 3. 4.
1. A stéher vonal fölötti haladás, miközben egy ellenfél kevesebb mint 10 méterre van. A B C D
2. A stéher vonal fölötti haladás, miközben valaki előzni próbálja. B C D
3. A stéher vonal fölötti haladás egy ellenféllel együtt. B C D
4. Az 1. egy előzés alatt álló által elkövetve B C D
5. 2. és 3. egy előzés alatt álló által elkövetve C D
6. Egy előzni kívánó leszorítása a védőfalhoz B C D
7. Egyszerre két előzni kívánó leszorítása a védőfalhoz C D
8. Kevesebb mint 5 méteres előnynél a másik elé vágás C D
9. Négy egymás mellett haladó megelőzésére tett kísérlet D
10. Belülről előzés D
11. Egykezes kormányzás A B C D

Üdv: FBöbe 2009. augusztus 27., 09:23 (UTC)


Köszönöm szépen. Nincs olyan program, amellyel grafikus felületen lehet táblázatokat készíteni, aztán lefordítja wiki nyelvre? Mert biztos kelleni fog még és nem akarlak mindig téged zargatni vele, nekem meg nagy a káosz, ahogy a szerkesztő lapon látszik egy táblázat. --Dhorvath 2009. augusztus 27., 12:55 (UTC)

Van. Egyrészt van egy WikEd nevű cucc, ami tud ilyet, de még nem próbáltam, hogy itt tudom-e működtetni (majd most megpróbálom). Ha ez nem jön be, akkor marad a két lépéses megoldás (bár ezt még nem próbáltam). Az Openoffice tud a grafikusból html-táblázatot generálni, a html-tábla meg itt is működik, vagy ezzel wikiwiki táblává lehet alakítani. Az se baj, ha html-táblákat hagysz magad után a wikin, elvileg van olyan programom, ami automatikusan végigmegy és mindet átalakítja wikikódossá.

Üdv: FBöbe 2009. augusztus 27., 14:02 (UTC)

Működik a WikEd, itt van leírva, hogy kell telepíteni: [1]. Nem minden böngészőn használható, az előbb linkelt lapon ellenőrizheted, hogy a tiéden működik-e. Neked a Szerkesztő:Dhorvath/monobook.js lapra kell bemásolnod a másolnivalót (kivéve, ha a beállításoknál más felületet választottál a MonoBook helyett). Az előnézetet nem muszáj megnézni, nálam szét szokott esni, de mentés után visszaáll a kép.

Ha sikerült működésre bírni, akkor lesz egy csomó új szerkesztőgombod a régiek alatt. Valamilyen külső grafikus táblázatkezelőből bemásolod a táblázatot, aztán az első sorban a [W] feliratú gombra kattintasz, és kész a wiki-tábla. Ha azt szeretnéd, hogy szép legyen, akkor az első sorába a {| után írd be, hogy {{széptáblázat}}.

Ha mégse működik valamiért, akkor kérdezz vissza nyugodtan, megpróbálom megoldani. Üdv: FBöbe 2009. augusztus 27., 15:09 (UTC)

Pazar, akkor próbálkozom. Szerk: szuperül működik(Chrome-ot használok).

--Dhorvath 2009. augusztus 27., 17:41 (UTC)

Törölhető lapok

Szerintem a törölhető lapokat Peet vitalapján gyűjtsük. Ő tud ténylegesen lapokat törölni, mi, mezei userek csak a szöveget tudjuk kitörölni, de a laptörténetben minden megmarad és bárki számára elérhető. A Monobook.js lapot például szerintem lehetne törölni, írok róla Peetnek. Üdv: FBöbe 2009. augusztus 27., 19:27 (UTC)

Ok. Nem tudtam, hogy tudom létrehozni magamnak. A főoldal linkoldal jellegét jó lenne megszüntetni nem? És az aloldalakról linkelgetni.

--Dhorvath 2009. augusztus 28., 03:26 (UTC)

Én sem örülök neki, hogy csak egy nagy linkgyűjtemény a főoldal, de eddig semmi okosabbat nem tudtam kitalálni. ha van jobb ötleted, csak bátran. Üdv: FBöbe 2009. augusztus 28., 15:40 (UTC)

Válasz

Válaszoltam a saját lapomon. --FBöbe 2009. szeptember 2., 19:56 (UTC)

{{Bővebben}}

Szia!

Csináltam egy sablont, hogy egységesek legyenek a bővebb leírásokra mutató linkek. Így kell használni: Kód:

{{bővebben|Omnium}}

Eredmény:

Bővebben: Omnium

Az Omnium tetszés szerinti más cikkre cserélhető.

Igyekeztem a lehetőségekhez mérten hasonlót sablont csinálni, mint amilyet a Wikipédián használnak, hogy azok se zavarodjanak meg, akik itt is és ott is szerkesztenek. A pályakerékpár versenyek szabályai cikkben beraktam a sablont a bővebb leírásos hivatkozásokhoz.

A versenytípusok cikkeit még nem néztem végig, de úgy látom, hogy jó lett az eredmény. Ha egyszer lesznek országúti versenyes lapjaink is, akkor lehetnek a nevekben ütközések, lehet, hogy át kell majd nevezni pár lapot. Előbb-utóbb szerintem lesz tandem országúti versenyes lapunk is, meg a tandem kerékpárokról szóló is. De szerintem ráér akkor módosítani, ha valaki meg akarja írni a másik kettőt, az átnevezések okozta rossz hivatkozásokat lehet könnyen, gyorsan, egyszerűen robottal javítani.

Még egy apróság: vigyázz, a kívül rövid ü. Ahol hibásan láttam, ott kijavítottam. (De ne érezd magad kevesebbnek, ha nem tudod megjegyezni. Egyszer valaki után heteken, vagy talán hónapokon keresztül javítottam az ellenőriz szót, mert következetesen hosszú í-vel írta, de vagy 50 helyen. Aztán a végére megjegyezte :))

Üdv: FBöbe 2009. szeptember 3., 17:09 (UTC)

Köszönöm a sablont, így feltűnőbb is.

A tandem szócikk nekem is szöget ütött a fejembe, esetleg lehetne pályatandem. Átírtam, a Tandem jelenleg üres.

Tudom, hogy nem tökéletes a helyesírásom, de azért igyekszem úgy írni, hogy a hibáim az érthetőséget ne befolyásolják.

Jó ez a wiked, csak mindent kétszer kell szerkesztenem, mert elsőre mindig kiveszi az entereimet. Meg nehezebb más szövegből bemásolnom, mert van amit nem enged, van aminek meg megjegyez olyan attribútumait, amiket nem akarok megtartani. De már csak a táblázat beillesztés megkönnyítése miatt is megéri megtartanom. --Dhorvath 2009. szeptember 3., 17:32 (UTC)

Az nem baj, hogy nem tökéletes a helyesírásod, pont ez a szép a wikiben, hogy összeadódik, amit tudunk.

A WikEdet könnyen ki-be tudod kapcsolni a jobb fölső sarok kis ceruzás rajzocskájára kattintva. Valószínűleg még szerkesztés közben is, de ezt nem sokat próbálgattam.

A tandem lapot töröltem. Lehetőleg lapok átnevezéséhez fönt az átnevez fület használd. Ez általában azért fontos, hogy megmaradjon a laptörténet, és így könnyebben visszanézhető utólag, hogy mi honnét származik.

Üdv: --FBöbe 2009. szeptember 4., 11:55 (UTC)

Bringatilos-térkép

Szia!

Persze, meghirdetem a CM-en is, ha nekiállok. Egyszer már valaki feltette kérdésként, hogy tudja-e valaki, hogy az xy számú úton szabad-e, és elkezdődött egy ilyen gyűjtőakció, de térképet senki nem linkelt be. Viszont nekem van egy '92-es kiadású térképem, ami elvileg tudja az akkori állapotot, abból ki lehet indulni.

Üdv FBöbe 2009. október 11., 10:47 (UTC)

Lehet, hogy a google megoldja: http://bike-pgh.org/2009/10/google-announces-plan-for-bike-there-option-on-their-maps/ --Dhorvath 2009. október 11., 13:07 (UTC)

Kategória a kerékpárral, mint hardverrel foglalkozó lapoknak

Szia!

Még régebben csináltam egy tervezetet a kategóriák rendszerének felépítéséhez:

User:Fbobe/kategóriafa

A rendszer nagyjából a Kezdőlap jelenlegi felosztását követi, ami szerintem egy jó felosztás. A listába is beírtam, hogy az egyik kategória nevével problémáim vannak - nem tudom, hogy na nevezzem azt a kategóriát, amelyikben a biciklivel, mint hardverrel foglalkozó lapok vannak, tehát az összes szereléssel, kerékpárépítéssel, vásárlással kapcsolatos dolog. Ezek az én fejemben logikailag összetartoznak, de nem tudom elnevezni a kategóriát. Persze a lapok számának növekedésével szét fog válni a Kategória:Kerékpárszerelés, Kategória:Kerékpárkarbantartás, Kategória:Kerékpárépítés és Kategória:Kerékpárvásárlás, de akkor is kell majd egy összefogó kategória. Van valami ötleted?

Üdv: FBöbe 2009. november 24., 21:01 (UTC)

Hello!

Esetleg "Műhely", utalva a műszaki részre, de szerintem jó a "Kerékpár" kategória, néhány szavas magyarázatot lehet fűzni hozzá. --Dhorvath 2009. november 25., 08:36 (UTC)

Elharapóddzon

Szia!

Visszajavítottam az elharapódzon szót az elharapóddzon alakra. A szótő elharapódz|ik, a felszólító alakban a dz meghosszabbodik (Akadémiai helyesírás, 81.):

elharapódz + jon = elharapódz + dzon = elharapóddzon.

Hasonló, többet emlegetett példa a játsszon:

játsz + jon = játsz + szon = játsszon.

Üdv: FBöbe 2010. február 10., 20:27 (UTC)


Nekem idegenül festett így, mert nem túl gyakori forma, de igazad van. --Dhorvath 2010. február 12., 11:58 (UTC)

Oldalsáv

Szia! Észrevetted, hogy mit követtem el az oldalsávon? Most már kb. akármit be tudok oda rakni. Kell még oda valami? Link a CM-re, MK-ra vagy ilyesmi? (Magamnak is emlékeztetésképp: itt lehet utánaolvasni.) Üdv: FBöbe 2010. március 25., 14:24 (UTC)

Szia! Köszönöm. Nem tudom, szerintem olyasmi kéne oda ami nem visz el az oldalról, linkekkel már eléggé el vagyunk látva :) Vagy akár ki is veheted a közösségi portál fület, amíg nem merül fel az igény valamilyen tartalom kiemelésére. --Dhorvath 2010. március 25., 16:05 (UTC)

Csinálhatnánk egy beágyazott videóoldal kategóriát is videoklip, zene, közhasznú reklám stb aloldalakkal, aminek lenne egy külön linkje az oldalsávban (pl. BringaWiki TV vagy más néven). Ez itt működhet vajon? -> http://www.mediawiki.org/wiki/Extension:VideoFlash --Dhorvath 2010. március 26., 06:17 (UTC)

Közös cm+bringawiki login

Szia! Írtam egy emailt Peetnek meg ninjának, hogy hogyan lehetne közös login a cm-en meg a bringawikin. Neked nem tudom a címed (legalábbis most nem találtam), ha érdekel a dolog, akkor megkeresem/áruld el. FBöbe 2010. március 28., 11:26 (UTC)

Ok. Gondolom, majd ha működik, észreveszem. Segíteni nem sokat tudok benne. --Dhorvath 2010. március 29., 06:25 (UTC)

Személyes eszközök
critical mass 2010
critical mass